A 'nagytestvér' GINOP-4.1.4-19 – Napelemes pályázat cégek részére

A Pénzügyminisztérium tegnapi sajtómeghívója alapján már beharangoztuk, hogy a ma megjelent újabb pályázat a nyári napelemes pályázat „nagytestvére” lehet és valóban erről van szó: a GINOP-4.1.4-19-es kiírás 3-100 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást kínál átlagosan 55%-os támogatási intenzitás mellett a közép-magyarországi régión kívül megvalósuló megújuló energiás és energiahatékonysági fejlesztésekhez. Míg tehát a nyári kiírás (GINOP-4.1.3-19) a kisebb céges fejlesztéseknél segít, addig a most megjelenő kiírás tipikusan a nagyobb projektekhez jöhet jól.

Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források koordinációjáért felelős államtitkára bevezetőjében emlékeztetett arra, hogy a mostani újabb uniós pályázat a több mint 2700 milliárd forintos forráskerettel rendelkező Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program negyedik alprogramjában jelenik meg, amelyben 59,5 milliárd forint áll rendelkezésre a vállalkozások energetikai fejlesztéseinek támogatására.

Eddig már három pályázat jelent meg ebből az 59,5 milliárd forintos keretből és jelenleg egy van még nyitva belőle: május közepén hirdették meg a „kistestvér” napelemes pályázatot (GINOP-4.1.3-19) 15 milliárd forintos kerettel, amely június közepén nyílt meg és 1,5-3 millió forintos támogatást kínál (azóta már közel 24 milliárd forintra emelkedett a támogatási keret). Az államtitkár jelzése szerint ma az ennél nagyobb támogatási igényű fejlesztésekre szolgáló pályázat jelent meg (itt), ráadásul kibővített célrendszer és jogosultsági rendszer mentén.

Mire lehet pályázni?

  • napelemes rendszer telepítésére
  • napkollektoros rendszerek telepítésére és fejlesztésére
  • brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítésére
  • hőszivattyú rendszerek alkalmazására fűtésre és/vagy hűtésre és/vagy használati melegvíz-termelésre és/vagy fűtésrásegítésre
  • az épületek hőtechnikai adottságainak javítására, hőveszteség csökkentésére (szigetelés, nyílászáró, ablakcsere, stb.)
  • épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítésére
  • meglévő beltéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására

kiskapacitású napelemes rendszer telepítésére hálózati villamosenergiatermelés céljából, kizárólag fejlesztésben érintett épület és az abban folyó gazdasági-termelési folyamatok villamosenergia-ellátásához (önállóan nem támogatható ez a tevékenység!)

az épületek nyári hővédelmének javítására, árnyékoló- vagy árnyékvető szerkezetek beépítésére (ez sem önállóan támogatható tevékenység!)